A mai világban az edzők dolga egyre nehezebb.
Azt gondolom, hogy ezt a kollégáim nevében is kijelenthetem, bár most kizárólag a saját szemszögemből írok.
A kettlebell az erőről szól.
Az edzésforma gyökerei is ezt tükrözik: a régi Oroszországban terménymérőként dolgozó emberek reggeltől estig füles súlyokat mozgattak, és feltűnt, hogy még idős korukban is olyan erősek maradtak, mint fiatalabb társaik. Fizikailag és mentálisan is ellenállóbbak voltak. Innen indul a kettlebell – az erőből, a kitartásból, és ezt kell képviselnünk ma is.
De ez az út nem könnyű.
Az erő megszerzéséhez idő, kitartás és szorgalom kell. Mindenki fejlődhet, testtípustól függetlenül, de van egy tényező, ami meghatározza, hogy ki meddig jut: a mentális erő.
Miért van az, hogy két egyforma testfelépítésű ember közül az egyik erős és terhelhető, a másik pedig egy ponton túl nem tud fejlődni? A válasz a fejben dől el. Az önmagunkról kialakított kép, a saját tapasztalataink és a múltbeli döntéseink mind hatással vannak arra, hogy meddig jutunk. Ha valaki többet akar, tennie kell érte – és ebben az edző szerepe kulcsfontosságú.
Az edző feladata, hogy kimozdítson a komfortzónából.
Régebben ezt sokkal keményebben, direktebben lehetett kommunikálni. Az edzéseken nem az edzett elképzelései határozták meg a folyamatokat, hanem az edző szakmai meggyőződése. Az eredmények pedig önmagukért beszéltek: sokan olyan teljesítményt értek el, amit korábban elképzelhetetlennek tartottak.
Az elmúlt években azonban megváltozott a világ. Az embereket több inger éri, érzékenyebbek lettek, kevésbé bírják a terhelést – mind fizikailag, mind mentálisan. A korábban hatékony kommunikációs eszközök már kevésbé működnek. Egy keményebb kritika vagy határozott útmutatás sokszor visszatetszést kelt, holott éppen ez segíthetné a fejlődést. De ha ehhez alkalmazkodunk, és csak annyit adunk, amennyit még mindenki szívesen fogad, az igazi változás elmarad.
Ez az egyik legnagyobb dilemmám.
Legyek az az edző, aki a lehető legtöbbet hozza ki az emberekből, még ha ez néha kényelmetlenséggel is jár? Vagy csak annyit adjak, amennyi éppen elég, de lemondjak az igazi eredményekről?
A fiatal férfiak egyre gyengébbek. Egyre kisebb súlyokkal kell kezdeni, és mielőtt igazi fejlődést érhetnénk el, sokszor elvész a lendület. A fejlődéshez elengedhetetlen, hogy valaki elviselje a kritikát, és bízzon az edzőjében. Azok, akik valóban komoly eredményeket akarnak elérni, tudják, hogy ez nem megy demokratikus keretek között. Az erőt nem osztogatják ingyen – meg kell dolgozni érte.
Az izom munka fájdalommal jár. A tüdő lángol, az ember pedig sokszor azt érzi, hogy nem bírja tovább. De ha az erő és a kitartás növeléséről beszélünk, akkor ez mind hozzátartozik.
Ellenben nem minden edzésnek kell halálosnak lennie – lehet energizáló, felpezsdítő is. De az igazi erő megszerzését nem adják könnyen. A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét.
Nem vagyok szórakoztatóipari szakmunkás.
Az edzői munkára lehet úgy is tekinteni, mint egy kellemes szolgáltatásra, ahol az edzések stresszmentesek, és mindenki jól érzi magát.
Lehet „buliedzéseket” tartani, ahol az edző kiszolgálja az igényeket, mindenkit dicsér, és a legkisebb erőfeszítést is sikernek állítja be.
Lehet befogadni bárkit, aki arra jár, heti egy-egy alkalomra, csak azért, hogy mozogjon egy kicsit.
De ez nálam nem működik.
Én ennél többet akarok.
Azt szeretném látni, hogy akik elkötelezik magukat az Akadémia mellett, valódi változáson mennek keresztül. Nem csak fizikailag, hanem mentálisan is megerősödnek. Harcolnak, leküzdik a nehézségeket, és ezáltal állhatatosabbá válnak.
És ha ezt elérik az edzéseken, akkor a magánéletben is el fogják érni.
Mert harcosokká válnak.
És ha jönnek a nehézségek, nem adják fel azonnal, nem siránkoznak egy kis akadály miatt.
Van egy kivétel: ha az első edzés alkalmával kiderül, hogy az edzett valamelyik mozgástartománya beszűkült, azt alaposan át kell beszélnünk. Ha a probléma minimális, egyedi útmutatással orvosolom a hibát. Ha komolyabb gondot tapasztalok, akkor személyi edzés lehetőségét kínálom – hiszen nem lehet egyetlen problémára mindent ráerőltetni –, és csak miután azt megfelelően orvosoltuk, csatlakozhatsz a közös edzésekhez.
Lehet, hogy ebben van egy adag személyes motiváció is, de őszintén hiszem, hogy ez ad értelmet ennek a munkának.